A Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesület 1999-ben pályázati támogatásból elkezdte egy 36 férőhelyes ifjúsági szállás kialakítását. BÓBITA Erdei Iskola és Képzési Központ elnevezéssel. A következő év végére az Erdei Iskola átadásra került. A szállással egy épületben képzési termet alakítottunk ki. Az Erdei Iskola keretei közt közel 80 programot kínálunk az ideérkezőknek, amelyeknek jelentős részét helybeliek, valamint fiatalok biztosítják. Az Erdei Iskola 2000-től fogadja a vendégeket, és nagy örömünkre azóta is teltházzal működik. Az Erdei Iskola főként a környező nagyvárosok iskoláiból érkeznek csoportok, de vannak vendégeink távolabbi városokból (Budapest, Veszprém, Cegléd, stb.) is.

Az egyesület által kínált turisztikai szolgáltatások középpontjában az aktív szabadidőeltöltést lehetővé tévő színes programok állnak. Célunk ezen keresztül az, hogy olyan módon mutassuk be Börcs és környékének természeti értékeit, kulturális-néprajzi hagyományait, történelmi és építészeti nevezetességeit, hogy az egyúttal vendégeink önfeledt kikapcsolódását is szolgálja. A programkínálatot jelentős részben a gyermek- és ifjúsági korosztály igényeinek megfelelően alakítottuk ki, amelynek elsődleges célközönségét a Bóbita Erdei Iskolába érkező csoportok jelentik. Az elmúlt évben azonban már lehetőségünk nyílt a kínálat kiszélesítésére, s ez lehetővé teszi, hogy más - az aktív turizmus iránt érdeklődő - csoportok számára is vonzóvá tehessük szolgáltatásainkat. Valamennyi turisztikai programunk lebonyolításához képzett és tapasztalt vezetőt biztosítunk, akik között - az adott program jellegének megfelelően - természetvédelmi szakemberek, túravezetők, kézművesek és játszóház-szervező pedagógusok is vannak.

A turisztikai kínálat elemeit a folyamatosan megtekinthető látnivalók (pl. tanösvény, helyi- és térségi nevezetességek) mellet a kézműves- és környezeti-nevelési programok, valamint a szervezett túrák - elsősorban a kerékpáros túrák - jelentik.

A Bóbita Erdei Iskola programjai
Az Erdei Iskola széleskörű programkínálatot biztosít a Börcsre érkező látogatók számára, amelyen belül kiemelt helyet foglalnak el az előzetes egyeztetés alapján igényelhető kézműves programok. A település mindennapjait, valamint a környező természeti értékeket hozzák közelebb a csoportokhoz a falusi életet bemutató programjaink és a tantervbe illeszkedően, évszakok szerinti bontásban kialakított környezeti nevelési programok. Ezek megszervezése során jelentős hangsúlyt helyezünk a résztvevők aktív részvételére, és gondoskodunk arról is, hogy szemléletes előadások és filmvetítések is segítsék a szükséges háttérismeretek megszerzését. Mindezek mellett számos szabadidős program is várja a Börcsre érkezőket.

Részletes programkínálat:

Népi kismesterségek:
csuhézás, lószőr ékszerek készítése, fazekasság, nemezelés, batikolás, kovácsolás, raffiázás, üvegfestés, tojásfestés, szalmafonás, mézeskalács készítése, dekopázs, papírhajtogatás.

A falusi életmóddal kapcsolatos programok:
tehénfejés, gazdasági udvar megtekintése, lángos (langaló) sütés kemencében

Ősszel:
kukoricatörés, szőlőszüret, trágyázás, műtrágyázás

Tavasszal:
talaj előkészítési munkák, gazdasági udvar megtekintése (friss tej kóstoló)

Nyáron:
lovaskocsis kirándulás, arató bemutató

Túrák (gyalog vagy autóbusszal):
-fertődi-nagycenki kirándulás megszervezése, kirándulás a lébényi műemléktemplomhoz és a lébényi néprajzi múzeumba
-dunaszegi kirándulással kenutúra a Dunán
-a Világörökség része Pannonhalma - kirándulás az apátsághoz
-madárgyűrűzés a tanösvényen
-Győr és nevezetességei
-a falu nevezetességei
-kirándulás a győri állatkertbe
-a Tanösvény bejárása (2km, 4,5km)
-Börcs története és tájporoszkával egybekötött falubemutatás
-kerékpárkölcsönzés és túrázás a környéken
-Ne csak lásd - érezd az erdőt! játékos feladatok növényekkel, állatokkal kapcsolatban.

Egyéb programok:
-petanque verseny
-régi labdajátékok tanulása
-társas játékok
-tábortűz, szalonnasütés, bográcsozás
-ping-pongozás, teniszezés
-sportprogramok
-tűzoltóság és a tűzoltóság múzeumának megtekintése
-a börcsi tűzoltó egyesület bemutatója
-előadások, vetítések
-a Szigetköz élővilága
-gyermekjátékok, mondókák - néprajzi programok
-csillagászat, és ezzel kapcsolatos vetítések
-néptánc tanulás
-eső nap esetén videofilmek vetítése
-mentősök története

A szállás bemutatása:
A férőhelyek száma összesen 36, melyek megoszlása: 2x16 ágy (emeletes), valamint 2x2 ágy. A hálóteremhez WC, illetve tusoló is tartozik. A napi háromszori étkezést helyben biztosítjuk, valamint vendégeink számára egy melegítőkonyha is rendelkezésre áll. Mosatási díj ellenében ágyneműt biztosítunk. Az oktatóterem tanításra, képzése, társalgónak egyaránt használható. Szakmai, és egyéb szabadidős programokhoz eszközöket biztosítunk.

A sportfelszereléseken és játékokon túl bográcsok, kürtőskalácssütők is vannak. Az épület mellett sportpálya található, ami alkalmas futballozásra, kosár-, illetve kézilabdázásra, teniszezésre.

 

Erdei iskola vezető: nincs
cím: 9152 Börcs, Erzsébet tér 4/a.
tel.: 0696/826-156, 0696/553-240
fax.: 0696/826-156
honlap: home.hu.inter.net/~borcs
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legújabb dokumentumok

2017. évi jegyzőkönyvek
 6 2017 04 11 együttes

2017. évi jegyzőkönyvek
 5 2017 03 27

2017. évi jegyzőkönyvek
 4 2017 02 27

Börcsi Hírmondó 2017
 Börcsi Hírmondó 2017 május

2017. évi rendeletek
 4 2017 IV 11 házasságkötésről

Kérjük adója 1%-val támogassa alapítványainkat!

Börcs Fejlődéséért Alapítvány:
18526561-1-08

Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesület:
18528398-1-08

Községi Sportkör Börcs:
19881605-1-08

Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület:
18973781-1-08

Őszi Napsugár Nyugdíjas Egyesület
18987258-1-08

gyor hulladek honlap banner

logo kisterseg

Scroll to top

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.