Börcs Község Honlapja polgarmester[kukac]borcs.hu
„A vidék érintése……..”

KERESÉS

Polgármesteri köszöntő

Rácz Róbert

Tisztelt látogató!

Tisztelettel köszöntöm Önt, abból az alkalomból, hogy felkereste településünk megújult honlapját. Megtiszteltetés számomra, hogy érdeklődik községünk jelene és múltja iránt.

Azt gondolom, az a rengeteg munka és energia, amit az itteni közösségeink évek, évtizedek óta önzetlenül a környezetük szebbé és élhetőbbé tétele érdekében bevállaltak, meghozta gyümölcsét.

Korunk digitális technikáját felhasználva próbáljuk bemutatni azt a különleges táji és épített környezetet, valamint azt a humán életteret, amiben az itt élő emberek a mindennapjaikat élték és élik. Biztos vagyok benne, hogy virtuális kirándulása során sikerül sok olyan információhoz jutnia mely teljesebbé, kerekebbé teszi az Ön ismeretét rólunk.

A technika adta lehetőségeket kihasználva a továbbiakban is megpróbáljuk naprakész információval ellátni mindazokat, akik érdeklődnek mindennapjaink iránt és meglátogatják honlapunkat.  

Természetesen nem gondoljuk azt, hogy sikerült magunkról mindent megmutatni, elmondani. Ha Önnek jó ötlete, gondolata van, szívesen vesszük és megköszönjük, ha megossza velünk.  

További kellemes barangolást kívánok!

Üdvözlettel:

Rácz Róbert
polgármester

Iskolánk ugyan nem civil szervezet, de szervesen kapcsolódik a falu életébe. Az önkormányzat és a civil szervezetek által kezdeményezett programokban mindig aktív szerepet vállal, illetve közreműködésével emeli a rendezvények kulturális jellegét.

 

1975 óta sajnos csak tagiskolaként működik az alsó tagozat 1-4. osztályával. Mint neve is mutatja, az alapoktatás a fő célja, az Oktatási Törvényben meghatározott tanterv szerint működik, kiegészítve a helyi pedagógiai- és nevelési programmal.

Négy önálló osztálya van, a készségtárgyak tanítása összevontan történik.

A négy osztálytanító megfelelő képesítéssel rendelkezik, melyek kiegészülnek még oktatástechnológus, könyvtár, – népművelő – mozgásjavító speciális kollégiumi, illetve oktatás informatikus végzetséggel. Minden osztályban tartunk fejlesztő órát.

Ezek nagy részén felzárkóztatást végzünk, de foglalkozni tudunk a tehetséges tanulók versenyre való felkészítésével is. Az idegen nyelv tanítása a 3. osztálytól kezdődik. A hagyományos tantárgyakon kívül néptáncot, furulyát is oktatunk. Külön szakkör keretében a Harmónia Művészeti Iskolával szerződve folyik a néptánc oktatása.

A sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását is ellátjuk. Biztosítjuk a logopédiai terápiát, beszédjavítást, a szakértői bizottság véleménye alapján tantárgyi megsegítést végzünk speciális képesítésű tanárnő segítségével.

Pénzügyi feltételeink átlagosak. Az önkormányzat lehetőségei szerint támogatja iskolánkat. Minden alapvető eszközzel rendelkezünk, melyek a tanítás színvonalát emelhetik.

Létszámunknak megfelelően családias a légkörünk, megfelelőek az osztálytermek, szép nagy udvarunk is van. Az iskolához tartozik egy aszfaltos tornapálya felszerelve kosárlabda palánkkal és kapukkal.

Kapcsolatunk mindennapos az óvodával. Napköziseink ott ebédelnek és sok közös programunk is van.

Március 15.-ét együtt ünnepeljük, Gergelyjárással iskolába hívjuk őket, Balázsolunk, Lucázunk nekik, Mikulásra apró ajándékot készítünk mindnyájuknak.
A „Napsugár” Nyugdíjas Klub összejöveteleire, rendezvényeire műsoros szerepléssel kedveskedünk. A helyi Vöröskereszttől elsőseink az évnyitón kis tanszercsomagot kapnak, s a Mikulás puttonya is megtelik ajándékokkal az iskolások számára.

Nagyon jól működik a Szülők Közössége, rendszeresen gyermek- és felnőtt bálokat rendeznek, melyek bevételét a tanulók kirándulására, jutalmazására, karácsonyi - és gyermeknapi ajándékozására fordítják.

Egyéb tevékenységeink:

  • Minden évben részt veszünk versenyeken, ahol jó eredményeket szoktunk elérni. 2006-ban a következők voltak: versmondó, meseismerő, szövegértő, matematikai. Ezeken 2-2 második és 2-2 negyedik helyezést értünk el.
  • A Költészet napján helyi szavalóversenyt tartunk, ahol valamennyi szereplő ajándékot kap, a legjobbakat értékesebb tárgyakkal, könyvekkel jutalmazzuk, amit az évi kétszeri papírgyűjtési pénzünkből fedezünk.
  • A Kultúrával a Nyugat Kapujában Fesztivál őszi megyei fordulójára 2 tanulónk meghívást kapott. Itt a versmondás kategóriában Rácz Dávid bronz, az ének kategóriában Laki Krisztina arany minősítést ért el. Utóbbi tanulónk a megyei Gálán is szerepelt. ő az őszi Szigetközi Népdaléneklési Versenyen második helyezésnek örülhetett.
  • Minden év karácsonya előtt műsort rendezünk, ahol az összes tanulónk szerepel.
  • Rendszeresen járunk a Vaskakas Bábszínházba, többször megyünk hangversenyre is. Az úszásoktatásra a tavaszi időszakban nyújtunk lehetőséget.
  • Iskolánk helyet ad még különféle tanfolyamoknak, véradásnak, nyugdíjas találkozóknak, falukarácsony utáni vendéglátásnak, az Erdei Iskolának és az Életmódklubnak.

Hiszem és vallom, hogy iskolánk működése nélkül sokkal szegényebb lenne falunk élete. Ezért törekszünk az Önkormányzattal együtt megóvására, fenntartására és fejlesztésére.

Nagy Ambrusné tagiskolavezető
9152 Börcs, Erzsébet tér 4.
Tel.: 96/553-242

Ismerje meg a látnivalóinkat

Börcs túrista vagyok

Börcs a Holt-Rábca mellett, Győrtől 12 km-re Rábca bal partján fekszik. A település földrajzi adottságai jó lehetőséget biztosítanak kirándulásokhoz, pihenésekhez.

A faluban Erdei Iskola működik, amely szálláslehetőséget, és igény szerint programokat biztosít az idelátogatóknak. A község határában kiépített útvonalon a Peryche Holt-Rábca menti Tanösvény keretében ismerkedhetnek a természetszeretők a vizes élőhelyek világával.

Az aktív turizmus iránt érdeklődők vízitúrázhatnak a Csobogó Kenu Kölcsönző segítségével és a Party-túra Kerékpárkölcsönző is a kirándulni vágyók rendelkezésére áll.

Börcs számokban

Közigazgatási adatok

Ny-Dunántúl Régió, Győr-Moson-Sopron megye, Győri járás
Irányítószám: 9152, Körzetszám: 96

Civil szervezetek száma: 8

Népesség

1352 fő

Földrajzi elhelyezkedés

Északi szélesség 47° 50’ 59”
Keleti hosszúság 17° 30’ 17”

Borcslogó

ELÉRHETŐSÉGEK

Abdai Közös Önkormányzati Hivatal

Kirendeltség Börcs, Erzsébet tér 4.
Telefon: 96/553-240
Mobil: 70/338-5197

Ügyfélfogadási idő Börcsön:

Hétfő: 8-18 óráig
kedd-csütörtök: 8.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00-12.00 óráig

 

esza