Tartalomjegyzék

Népköltészet, népdalok

 

(Névnapi köszöntő)
Kis szívem kertjében szép virágot leltem.
Égő piros szegfű nyílt ki a kiskertben.
Elhoztam szívemnek szép piros virágját,
Jó anyámra kérem, Istennek áldását!

 

Viruljon, mint a szép égő, piros rózsa,
Kedves nevenapjának tündöklő hajnala.
Szívemből kívánom, ne legyen bánata,
Minden bajtól óvja, Istennek angyala!

 

(Újév köszöntő)
Holnap Újesztendőt érünk,
Hogy az Isten hagyja élnünk!
Mit vigyünk a kisdedkének,
Vigyünk neki forró tejet,
hányjunk bele zsemlye-belet.
Jézuskának, Máriának,
És Szent József Atyjának!

 

(Újév köszöntő)
Ím megértük az Újesztendőt,
Lelkünkben is ujuljon.
Kérni fogjuk a Teremtőt,
Hogy az Újesztendőben,
Szeretettel és bőséggel
Mehessünk előre!

 

(Karácsonyi mendikálás szövege)
Fázik a kis Jézus, a kemény hidegben,
Nincsen néki ágya, csak jászolbölcsőben.
Barmok között fekszik egy istállóba,
Miérettünk jött el Világ Megváltója.
Mit hallottam pajtás, neked is elmondom.
A te istállódba
Született a Jézus,
Egy szalmás jászolba.
Mit vigyünk hát néki?
Vigyünk édes tejet,
Melléje egy darab
Hófehér kenyeret:
Hozz magaddal egy kis
Szelídke báránykát,
Így köszöntsük mentem
Karácsony nagy fiát.

Legújabb dokumentumok

2017. évi jegyzőkönyvek
 9 2017 06 21

2017. évi jegyzőkönyvek
 8 2017 05 29

2017. évi jegyzőkönyvek
 7 2017 04 24

2017. évi rendeletek
 8 2017 VI 27 partnerségi egyeztetés szabályairól a településképi rendelettel összefüggő

2017. évi rendeletek
 3 2015 II 24 egységes szociális rendelet

Kérjük adója 1%-val támogassa alapítványainkat!

Börcs Fejlődéséért Alapítvány:
18526561-1-08

Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesület:
18528398-1-08

Községi Sportkör Börcs:
19881605-1-08

Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület:
18973781-1-08

Őszi Napsugár Nyugdíjas Egyesület
18987258-1-08

gyor hulladek honlap banner

logo kisterseg

Scroll to top

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.