Tartalomjegyzék

Település, építkezés

A török hódoltság megszűnése utáni, 1698-as egyházlátogatási jegyzőkönyv Börcsről is, mint a győri püspök birtokáról, lesújtó képet ad. Ebből a dokumentumból tudjuk, hogy a falu „…régi vár módjára épült, kerek alapú kápolnája ellenséges támadások alkalmával menhelyül szolgált a lakóknak.” Bár 1688-ban szépen restaurálták az épületet, de „…a legutóbbi török támadás következtében annyira tönkrement, hogy falai mintegy négyfelé váltak, megrepedtek, és a teljes összeomláshoz állnak közel.” A falusiak „…a kápolna körül földelik el halottaikat. Igen sok sírról még a kereszt is hiányzik, mert a marhák keresztül kasul járják e helyet.” Nemcsak a templom és temető, az egész község is nyomorúságos képet mutatott. „A faluban 25 ház van, ezekben 140 lutheránus, 60 katolikus és 5 református személy, összesen 205 lélek lakik. ”Hogy milyenek lehettek azok a házak, jól érzékelteti, hogy a papi szolgálatot ellátó licenciátus is „…a saját nyomorúságos kunyhójában lakik.”
A 18. századtól újjáéledő település arculatát – a természetföldrajzi adottságok mellett- a gazdálkodás módja és a kor hagyományos építőgyakorlata is alakította. A természeti környezetéhez rugalmasan alkalmazkodó község szigorúan követte az árvízmentes szárazulatok vonalát. Börcs területe tökéletes síkság, azaz a felszíni különbségek sehol sem érik el a harminc métert. A falu határában három egymástól eltérő szintet – alacsonyártér, magasártér, teraszsziget-maradványok – találunk. Az ártéri szintek területéből négy-hat méterre kiemelkedő teraszsziget-maradvány felszínét homok, homokos talaj, vagy humuszos talaj borítja. A börcsi teraszsziget-maradvány három-öt méter vastag durva folyami homokból áll. Alatta négy-öt méterre jelentkezik a kavicsréteg. Ez az árvízmentes felszín adta a lehetőséget a település kialakulására. Bármilyen irányból is közelítjük meg a községet, jól látható, hogy a környéknél jóval magasabban helyezkedik el.
Börcs településszerkezete alapján – az építészeti és néprajzi terminológia szerint- az úti falvak csoportjához tartozik. Ez azt jelenti, hogy a település történeti magját egyetlen út két oldala mellé, fésűs beépítésű, szalagtelkes rendben sorakozó házak alkotják. Az ilyen egyutcás úti falvak szerkezeti, formai keretében csak bizonyos szerény létszámú népesség telepedhetett meg. Így volt ez Börcsön is, hiszen a népszámlálási adatok szerint a falu lakossága a 19. században alig változott. Amikor a népesség jelentékenyen gyarapodott, csak akkor jelentek meg a főútra becsatlakozó utcák.
Az egyes gazdák keskeny, hosszan elnyúló szalagtelkei úgy ülték meg a – viszonylag szűk- településre alkalmas helyet, hogy a lakóházak és gazdasági udvarok mindig a biztonságos szárazulaton állhattak. A házakat egymással párhuzamosan, a telekhatárra építették fel. A viszonylag keskeny telkek udvarát, a módosabb gazdáknál, hosszan kísérte a lakóházzal egy fedél alá épített kamrák, istállók, színek sora, tehát a telkek soros elrendezésűek voltak.
A hagyományos lakóházak alaprajzát – az egész Kisalföldre jellemzően – a szoba-konyha-kamra beosztású, egybejáratos épület határozta meg, amihez a 18. század végétől istállót is építhettek. A szobába és a kamrába egyaránt a konyha előteréből lehetett bejutni. A lakóház (néhol a kamra, vagy istálló) bejáratát jellegzetes gádorok védték, díszítették. Ezek a bejárati boltozatok egyszerű építmények voltak, de szépen tagolták a tornác nélküli sima udvari homlokzat falsíkját. A gádorok pillérjei szélesen , akár egy méterre is kinyúltak. A gazdák arra törekedtek, hogy az ajtó előtti boltozat az eresz koszorúgerendáján kívül érjen, hiszen a díszítés mellett racionális oka volt építésének. Tűz esetén ennek védelmében lehetett menteni a házból az értékeket.
Gazdasági kényszerűségből, egy-egy nagyszülő, esetleg dédszülő leszármazói is sokszor együtt éltek, gazdálkodtak. A fiatalabb nemzedék tagjai házasodásuk után is a családi vagyon- és házközösség keretei között maradtak. Ezért akár három-négy lakóegységet is hozzá kellett építeni az egyszerű lakóházhoz. A telkek adottságai miatt az épület hosszát úgy próbálták csökkenteni, hogy a második lakóegységet keresztbe fordítva építették fel. Az ilyen L alaprajzú házakra, már a 20. század elején felfigyeltek a kutatók. ”Érdekes némely börcsi ház alaprajza, amely az általános típustól teljesen elüt. Réginek is mondható, mert egy ilyen házban volt a legrégibb mestergerenda feltalálható 1686-ból. E háznál nem a keskeny, hanem a hosszú oldal van az utcza felé. A mellékhelyiségek: a kamra, istállók az udvar felé húzódnak. Az általános típusú házaknál kizárólag az udvarról lehet a házba lépni, a konyhán keresztül, míg itt úgy az utcza felől, mint az udvar felől lehet bejutni egy átjárásba, mely részben a szobákba, részben a kamrába és konyhába vezet. Az egyik kamara, mely gabonaraktárnak szolgál, boltozva van, hogy tűzmentes legyen” – írta Pálos Ede 1911-ben.
A lakóházak utcai homlokzatára és tetőformájára a legjellemzőbb az egyenes oromfal és nyeregtető volt. A tömésfalú házak oromfala többnyire deszkából készült, sokszor kivágott szív alakú szellőzőnyílással díszítve. Néha az utcai ablakokat míves vakolatdíszekkel keretezték. A tetőt hagyományosan náddal fedték. Az utcai deszkakapuk, kerítések – mára teljesen eltűnt – oszlopait, bálványait véséssel díszítették és gyakran színesre festették ki. Az udvari homlokzat falsíkját a már említett gádorok tagolták. A lakóházak mennyezete mestergerendás alátámasztású pórfödém volt. Az első szoba mestergerendáján gyakran jelölték az építés idejét, az építtetők nevét. A gerenda vésett, festett díszítményei a lakók vallását, társadalmi helyzetét is tükrözhették. A jellemző tetőszerkezet az ollószáras szelemenes megoldás volt.
A Tóközben, így Börcsön is, a téglaboltozatos konyhák elterjedése előtt általánosak voltak a fonott sövénykémények. Ezeket kívül-belül gondosan, vastag pelyvás sárral tapasztották a szikrák ellen. A csapadéktól deszkából, zsindelyből, bádogból készített tetők védték a kéményt. A tetőn kinyúló külső felületet gondosan meszelték, vagy nádszőnyegbe burkolták. Nemcsak a konyhák kémény alatti hasáb alakú, lapostetejű sütőkemencéjének és főzőpadkáinak, hanem a szobák fűtőberendezéseinek füstjét is e kémények vezették a szabadba. Hogy a szobákat mentesítsék a füsttől, többnyire az ott felépített kemencéket, zöld mázas cserépkályhákat is a konyhából fűtötték.
Az utcafront felé eső szoba, mely a 19. században már nem csupán lakószoba, hanem fontos reprezentatív helyiség is, sarkos elrendezésű volt. A középütt végighúzódó mestergerenda szinte két térre osztotta a szobát. Egyik oldalán a kályha, kemence mellett csak két egymás végébe helyezett, vagy szekrénnyel elválasztott ágy került. Ezeket a fekhelyeket többnyire csak a jeles vendégek, a szülő anyák, vagy nagybeteg családtagok használták. A tényleges fekhelyül szolgáló egyszerű ágy a szoba másik oldalán, az ajtó nyílása mögött kapott helyet. Ezen az oldalon, az utcafronti és udvari fal sarkában sarokpad állt, előtte az asztallal. Itt – a szent sarokban – voltak a katolikus családoknál falra függesztve a szentképek, búcsús, esetleg családi emlékek. A szoba berendezésének e hagyományos rendje csak a huszadik század második felében szűnt meg.

Legújabb dokumentumok

2017. évi jegyzőkönyvek
 9 2017 06 21

2017. évi jegyzőkönyvek
 8 2017 05 29

2017. évi jegyzőkönyvek
 7 2017 04 24

2017. évi rendeletek
 8 2017 VI 27 partnerségi egyeztetés szabályairól a településképi rendelettel összefüggő

2017. évi rendeletek
 3 2015 II 24 egységes szociális rendelet

Kérjük adója 1%-val támogassa alapítványainkat!

Börcs Fejlődéséért Alapítvány:
18526561-1-08

Börcsi Faluvédő és Művelődő Egyesület:
18528398-1-08

Községi Sportkör Börcs:
19881605-1-08

Börcsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület:
18973781-1-08

Őszi Napsugár Nyugdíjas Egyesület
18987258-1-08

gyor hulladek honlap banner

logo kisterseg

Scroll to top

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.